Urban Regeneration in a ‘City of Culture’ the Case of Pécs, Hungary

The development of Pécs is essentially due to its historically central location and to the fact that the regional institutions and the revenues generated by them have enriched the city. This functional wealth elevated the city to a position above the surrounding settlements. In its development, culture has always played a significant role. From the second half of the 19th century, it was industrial development which contributed most to its growth, a trend which was reversed at the end of the 20th century. The crisis arrived with the transition in the 1980s and has so far not been resolved. The city once more based its growth concept on human capital and on the cultural tradition when formulating new development strategy, and, as a result, it won the title of European Capital of Culture 2010. However, market processes and EU development funds necessarily generate trends which are rather more global, and in the post-socialist cities there are insufficient funds for endogenous development based on local factors to be realised

the social technique for creating the future

This short discussion paper is a cross section or a thematic summary of a considerably longer work. The limited scope of the Discussion Papers series does not allow lengthy, detailed explanations or extensive references, only the presentation of mainly summarizing statements. In spite of the ensuing vulnerability, I did not refrain from the publication of my ideas in this form, hoping that they will become accessible to a wider readership in this way and the positive of negative feedback received will help me improve or further elaborate my theory. Hungary abandoned the practice of the former 'socialist' type planning in the early 1990s and even wound up the institutions related to it, but the development of a new planning system seems to take a longer time than expected. I believe that in a situation like this the best thing we can do to assist practice is to offer a sound theoretical foundation. A general theory can not only lead to a better understanding of the gist and possible forms of planning but can also serve as a basis for a continuously developing methodology of learning and rationalization. My purpose is to foster changes in attitudes to planning and to develop a new philosophy of planning with emphasis on teleology. I also intend to raise awareness concerning the limitations we have to face in the exploration of a given situation ...repor

Kurrens portéka vagy múzeumi tárgy? Növekedési pólusok és iparági körzetek a fejlesztéspolitikában = Current chic or museum exhibit? Growth poles and industrial districts in development policy

In contemporary development policy, we witness a growing interest in instruments which may transcend neo-liberalism by combining the principles of competitiveness with social justice. Policies encouraging territorially balanced, sustainable development have traditionally been based on a certain amount of resource concentration, an emphasis on specific industries or growth centres. However, globalization processes have questioned the validity of previously successful development models. The rescaling of territorial competition, as well as transnational corporations whose competitive strategies can undertake worldwide cost differentiation, can exert tremendous pressure even on previously “developed”, successful national and regional economies. Adaptation to this new reality must either involve the partial abandonment of the benefits of the welfare state and the acceptance of “the disappearing middle” or industrial upgrading towards higher value-added, quality-based production which can remain competitive at a higher level of social cohesion. This paper inspects the viability of two common spatial development concepts, growth poles and industrial districts under the competitive pressures of our time. Growth poles, originally understood as sectoral and cross-sectoral policies, have become instruments of spatial development policy to change the spatial structure of a region or nation by creating critical mass outside the most developed urban centres. Among the benefits of the policy regional multiplier and spillover effects have been identified. Growth pole strategies can remain viable under globalization by focusing on modern industries with outstanding development potential, undertaking “concentrated decentralization” in selected centres. Industrial districts (a concept closely linked to clusters) represent a potential way to understand industrial spatial networks, and may be seen as the finer texture of growth poles. The classical (Marshallian) industrial district concept, built on local externalities and agglomeration processes, has been broadened both to identify new district types and to re-conceptualise space from atomistic competition to an “organised space” of mutual dependencies. New district theories integrating ideas from knowledge-based growth and innovation networks have been developed. However, the contemporary understanding of districts should also reflect their restructuring or dissolution under competitive pressures, both from external and internal competitors. In development policy, districts are best viewed as dynamic entities serving as foci (or nexuses) for constant industrial restructuring and institutional development, whose lifecycles can encourage the continuous adaptation of local and regional production systems. Altogether, the concepts of concentrated development have stayed relevant under new competitive circumstances but they must undergo adaptation to be successfully implemented in development policy. This should involve both an understanding of the changes brought about by global competition, and often the different economic and institutional milieus of peripheral regions. Policies, tailored for specific spatial structures, should equally consider production systems, infrastructure and institutions. Growth poles and industrial districts in Hungary should be understood to be in their germinal or early development stages. Therefore, the realistic goal of policy intervention should be the development of production networks in organised space and the gradual strengthening of social capital. These interventions should contribute to industrial upgrading on the basis of quality-based competitiveness factors in a sustainable, resilient way

Shifts in EU Cohesion Policy and Processes of Peripheralization: A View from Central Eastern Europe

The increasing dominance of neoliberalism as the key steering mechanism of the European Union (EU) since the early 1990s has implied the competitiveness-oriented reshaping of cohesion policy. The aim of this paper is to initiate a debate from a critical political economic perspective on the implications of this shift for Central Eastern European (CEE) member states. To this end, the paper discusses the formation of EU centre-periphery relations from a CEE point of view and formulates some preliminary suggestions as to how cohesion policy would need to be rethought in order to ensure the better integration of lagging CEE regions

Kurrens portéka vagy múzeumi tárgy? Növekedési pólusok és iparági körzetek a fejlesztéspolitikában

A mai fejlesztéspolitikában növekvő érdeklődés mutatkozik a neoliberális gazdaságpolitikán túlmutató, a gazdasági versenyképesség és a társadalmi igazságosság szempontjait ötvöző eszközök iránt. A területileg kiegyensúlyozott, fenntartható területi fejlődés megteremtésére irányuló fejlesztési modellek közös vonása az erőforráskoncentráció, azaz egyes iparágak, növekedési centrumok kiemelt fejlesztése. A globalizáció folyamatai azonban megkérdőjelezik a korábban bevált modellek érvényességét. A tanulmány két, térben értelmezett fejlesztéspolitikai koncepció, a növekedési pólusok és az iparági körzetek alkalmazhatóságát vizsgálja a külső verseny új körülményei között. Megállapítható, hogy a növekedési pólusok eredeti ágazati és ágazatközi értelmezése kitágult, a pólusok a tér bizonyos pontjaira irányuló koncentrált, tervezett és támogatott beavatkozással jönnek létre, céljuk pedig a régió és az ország térszerkezetének megváltoztatása, a fő centrumokon kívüli kritikus tömegek létrehozása. A pólusstratégiák akkor érhetnek el sikert, ha a fejlesztésekre alkalmas korszerű ágazatokat fejlesztik, ésszerű mértékű „koncentrált decentralizációt” valósítanak meg kijelölt központokban. Az iparági körzetek (a klaszterekkel erősen összefüggő) koncepciója az iparágak hálózatos térbeli szerveződésének modellje. A klasszikus, helyi kis- és középvállalatok között létrejövő extern hatásokra és agglomerálódásra építő elképzelés szélesedésével nemcsak új körzetformációkat azonosítottak, hanem az atomisztikus térértelmezést is fokozatosan felváltotta a kölcsönös függőségi viszonyok által uralt „szervezett tér” ideája. A fejlesztéspolitikában a körzetkoncepciókat nem statikus szemléletben, hanem a szerkezetváltási, intézményfejlesztési folyamatok kontextusában, azok kiemelt csomópontjaiként érdemes kezelni

Térelméleti alapvetések konstruktivista ismeretelméleti megközelítésben = Basic principles of space theory in a constructivist epistemological approach

A bevezető gondolatok a tudomány, a szcientista objektivitás kérdőjeleit vetik fel. A szerző részletesen tárgyalja a konstruktivizmus filozófiai előképeit és a megismerés folyamatát, majd saját (nem radikális) konstruktivista álláspont felvázolására vállalkozik. A térelméletben való alkalmazás szempontjából tárgyalja a konstruktivizmus fő tételeit. A teret mint a különböző létezésből eredő relációk (struktúrák) által és a megfigyelés során létrehozott társadalmi konstrukciókat értelmezi. A tér nyitottságának fenntartása mellett az autopoiézisz koncepcióját alkalmasnak tarja a téri zárt egységek elkülönítéséhez és működésük magyarázatához. Befejezésként a régióalkotás példáján mutatja be, hogy a konstruktivista eszmeáramlat miként alkalmazható a gyakorlatban

Autopoietikus (társadalmi) terek koncepciója = The concept of autopoietic (social) space

A kortárs térelméletek fő áramlatai a teret nyitottnak tételezik fel, és sokan úgy vélik, hogy ezt alátámasztják a globalizációs trendek is. E tanulmány az autopoiézisz koncepciójának térelméleti alkalmazásával a konkrét terek lehetséges zártságára hívja fel a figyelmet. A szerző a luhmanni szociális rendszer bemutatását követően az autopoiézisz általános társadalmi koncepciójának főbb jellemzőit tárgyalja. Bemutatja, hogy miben különböznek az autopoietikusan működő zárt rendszerek a nyílt triviális rendszerektől, és melyek az autopoietikus rendszerek főbb jellemzői. Az autopoietikusan működő rendszerek az önépítés, az önfejlődés érdekében alakítják ki a zártság és nyitottság kényes egyensúlyát. A tanulmány a társadalmi (területi) rezilienciát az autopoiézisszel rokon fogalomként mutatja be. A szerző az autopoiézisz általános koncepciójának lényegi elemire építve megalkotja a zárt terek koncepcióját. A belülről építkező önreferenciális terek és területegységek saját maguk konstrukciói, saját „genetikájuk”, logikájuk alapján működnek és határolódnak el a környezetüktől. A konkrét terek határai mindig az alkotóelemeiknek és a relációiknak a sajátosságaihoz igazodnak, a komponenseik és azok relációi a saját maguk által létrehozott térben, saját műveleteikkel termelődnek újjá. Ha az önreferencián alapuló viszonylag autonóm működés megszűnik, azzal megszűnik a természetes téregység is, és elemei egy másik egység részévé válnak. A mesterségesen kívülről létrehozott és irányított terek nem autopoietikusan, hanem gépszerűen működnek